Asztalos- és Fűrészüzem Tófej

Köszöntöm az oldalamon.

 

Fábiánné Kiss Andrea vagyok.

Engedje meg, hogy bemutassam jómagam és cégem történetét, röviden.

Édesapám Kiss Károly1974-ben végezte el az asztalos szakmát Zalaegerszegen.

Az akkor működő zalaegerszegi bútorgyárban kezdet el dolgozni, mint bútorasztalos.

Évek múltán azonban arra az elhatározásra jutott, hogy szeretne a magam ura lenni és olyan termékeket gyártani, ami mellé büszkén állhat és vallhatja, hogy saját kezem munkája.

Így elindította a vállalkozását 1988-ban, eleinte másodállásban, majd 1990-óta főállásban.

Kezdetben bútorgyártással foglalkozott. Családi házakba, orvosi rendelőkbe, gyógyszertárakba, irodákba készített egyedi, a megrendelő által megálmodott szekrényeket, szekrénysorokat, konyhabútorokat, asztalokat. Cége termékskáláját bővítette fakeresztek, kertlécek gyártásával.

Később azonban a piaci igények változása következtében áttért a tömörfából készült termékekre, elsősorban raklapok, magasító keretek, tűzifák, kalodák, tetőanyagok gyártására.

Vállalkozása telephelye Zala megyében, Tófejen üzemel,  ahol jelenleg is a fentebb említett tömörfából készült termékeket gyártjuk, forgalmazzuk és kérésre szállítjuk a megrendelőknek.

Sajnálatos családi esemény miatt, édesapám vállalkozását 2018. Január óta én vezetem.

Termékek gyártásában nem változtattam a családi tendencián, bár a termék palettát a raklap bútorok gyártására egyedi méretben bővítettem.